A Katáng zenekar a gyerekeknek írt dalokon, megzenésített verseken keresztül kíván szólni az egész családhoz. Sajátos zenéjük a kelta, magyar, klezmer és balkán népzene hangulataiból merít és jeles magyar költők verseiből táplálkozik. Bensőséges hangulatú dalaikból mesék kerekednek ki, amelyek megmozgatják a gyerekek és a felnőttek fantáziáját. Ennek a világképnek fontos eleme a természet szeretete, az állatok, növények, a természeti jelenségek, így a folyók, források, erdők, mezők világa.

Koncertjeiken sok izgalmas hangszert szólaltatnak meg, többek között kelta hárfát, ír furulyákat, tangóharmonikát, ukulelét, banjot és számos érdekes ütőhangszert. A zenekar kiemelten fontosnak tartja, hogy a gyerekek és a felnőttek bevonásával, azaz a közönséggel közösen hozza létre a zenei élményt.

A zenekar 2005-ben alakult. Azóta számos rangos helyen, többek között a Művészetek Palotájában, a Millenárison, a Budapesti Tavaszi Fesztiválon, a Nemzetközi Kaleidoszkóp Versfesztiválon, a Vidor Fesztiválon, a Nemzeti Színház színpadán, a Merlin Színházban, a Győri Nemzeti Színházban, a pécsi Zsolnay Negyedben, a Gyerekszigeten és számos iskolában, óvodában lépett fel.

Első cd-je, Az Üveghegyen túl a Kossuth-Mojzer Kiadónál jelent meg 2008-ban. Az előadásról a Millenáris Teátrumban készült tv-felvétel, melyet az M1 vetített le 2009 januárjában. 2009 októberében az MR3 Bartók Rádió közvetítette élőben a zenekar előadását. Második, Hétmadár című lemezüket a Naphegy Kiadó segítette világra 2010-ben. Szintén a Naphegy Kiadó gondozásában jelent meg karácsonyi lemezük, az Itt van a szép, víg karácsony 2011-ben. 2012-ben, az Artisjus Zenei Alapítvány támogatásával készítették el Legyen szép, legyen jó című, szülinapi klipjüket. Negyedik lemezük, az Adorján tortája a Hungarotonnál jelent meg 2013-ban.

Legfrissebb kiadványuk a 2016-ban újból kiadott Hétmadár, mely ezúttal a mesét és a verseket tartalmazó mesekönyv társaságában jelent meg. Erről válogatnak fesztiváli koncertjükön!

„Mesebeli utazásra hív a Katáng zenekar minden útrakész gyereket és felnőttet! Tartsatok velünk a varázslatos Héterdőbe, ahol a megzenésített versekből szőtt történet során különleges teremtményekkel találkozhattok! Közben megismerkedhettek sajátos, mesevilágot idéző zenénk hangszereivel: a kelta hárfával, az ír furulyákkal, a portugál cincóval, síppal, dobbal, nádi hegedűvel…”

További információ: www.katang.hu