A biológiai fogászat a hagyományos fogászati módszerek és anyagok mellett – olykor azok helyett – szelíd és természetes anyagokat és módszereket is használ.

Odafigyel a fogak és a meridiánok, illetve a fogak és a szervek kapcsolatára, valamint segít tudatosítani a fog betegségeinek konkrét lelki hátterét. Szelíd és biztonságos módszerekkel segíti a nehézfémektől való megszabadulást. A konzultáción a vendég személyre szabott javaslatokat kap olyan kérdésekre és problémákra mint például az amalgámtömés eltávolítása, a nehézfémterheltség, a galvanizmus, a fluor használata, a fogpótlás vagy a szájhigiénia. A biológiai fogász tanácsot nyújt fogszuvasodás megelőzésére, valamint  ínygyulladás és ínyvérzés megelőzésére, kezelésének lehetőségeire otthon és a rendelőben. A biológiai fogász segíti a vendéget abban, hogy fogainak, szájának egészségéért a mindennapok során ő maga is eredményesen tenni tudjon.


Fontos! A konzultációkra a helyszínen előzetes bejelentkezés szükséges a Jelentkezési Pultnál. A délelőtti konzultációkra 9 órától, a délutáni konzultációkra pedig 13 órától lehet jelentkezni! A korlátozott számú résztvevői helyet a jelentkezések sorrendjében osztjuk ki, és annak érdekében, hogy minél több érdeklődő juthasson be valamely szakemberünkhöz, minden látogatónk legfeljebb egy konzultációra tud bejelentkezni.
A konzultációk ingyenesek, a fesztivál belépőjegyén felül nem kell értük külön fizetni!