A pszichológia szerint léteznek tanult félelmek és ősfélelmek.

A tanult félelmeket a környezetünktől vesszük át. Gyermekkorunkban megtanuljuk, hogy bizonyos dolgoktól „félni kell”, később pedig már nem vagyunk tudatában annak, hogy ezeket a félelmeket tanultuk valahol, hanem teljesen objektíven éljük meg őket. Az ősfélelmek viszont hozzátartoznak az emberi lélekhez, a kollektív tudattalan részei. Ezeket nem a szülőktől vagy a környezettől tanuljuk, hanem valamilyen mértékben ott munkálkodnak a legtöbb ember lelkében, s teljesen egyéni, hogy kinél mennyire aktivizálódnak. Ilyen ősfélelemnek tekinthető például a halálfélelem, ami egyben egy úgynevezett „gyökérfélelem” is. A gyökérfélelmek olyan alapvető félelmek, amelyekből nagyon sok egyéb félelem származik. Rengeteg olyan félelmünk van, amelyeknek a hátterében a nem tudatosult halálfélelem áll, így ha az ember leszámol ezzel az ősfélelmével, akkor nagyon sok egyéb félelme is megszűnik.

Ősfélelem például még a fájdalomtól való félelem, a sötétségtől való félelem, a mélységtől és a magasságtól való félelem is.

A félelem a múltból, a múltbeli rossz tapasztalatokból és negatív hatásokból táplálkozik, és a jövőre irányul, így a jelen pillanatban nem tud létezni. Amikor az ember jelen van, az „itt és most”-ban teljes lényével átéli a jelen tudatosságát, akkor a félelem nem tud gyökeret verni a lelkében. Tehát a félelem ellen az egyik fontos eszköz a jelenlét. Amikor az ember retteg valamitől, akkor sok minden van a lelkében, csak éppen tudatosság és jelenlét nem.

Minden egyes csakrához tartoznak bizonyos félelmek. Minden esetben érdemes azonosítani, hogy a félelmünk melyik csakrához kapcsolódik, és érdemes célirányosan azon a csakraszinten dolgozni, mert a félelem képes azt a csakrát blokkolni, aminek következtében a hozzá tartozó területeken különféle problémák és betegségek alakulhatnak ki. A csakrákat például hangokkal, színekkel, légző- és meditációs gyakorlatokkal lehet fejleszteni, tisztítani.

1. Az egyes csakrához az egzisztenciális félelmek tartoznak. Ide tartozik minden olyan félelem, ami az anyagi világgal, a megélhetéssel kapcsolatos, és ide tartozik az is, ha az ember a saját testétől fél, vagy nem tudja azt elfogadni. Nagyon gyakori, hogy valaki az anyagi léttől való félelemében a szellemiséghez menekül. Rossz motiváció, ha az embert ez indítja a szellemi útra lépésre, hiszen így ez nem egy szabad, belső elhatározásból született döntés.

Az egzisztenciális félelmek abból adódnak, hogy az ember már egészen kis korában elveszíti az ősbizalmat, vagyis a gondviselésbe vetett hitét.

2. A kettes csakrához tartozik minden olyan félelem, ami a szexualitással kapcsolatos. Ide sorolhatjuk a másik nemmel kapcsolatos félelmeket és magát a másik nemtől való félelmet is. Jung nagy felfedezése, hogy minden ember mind a két nemet magában hordozza, és a másik nemhez való viszonyunk tükrözi azt, hogy a bennünk hordozott „másik nemmel” milyen a viszonyunk. Ezt a kapcsolatot az ellenkező nemű szülőhöz való viszonyunk is nagyban befolyásolja.

A szexualitástól való félelem magasabb szinten összefügg az önfeladással való félelemmel is, ugyanis a szexualitás mindenképpen igényel egyfajta odaadást, önfeláldozást.

3. A harmadik csakrához tartozik a saját erőnktől való félelem. Az önbizalomhiány, ami arra vezethető vissza, hogy az ember a saját erejével nem mer élni, a hármas csakrához kapcsolódik. Az örömtől való félelem, is ide tartozik. A szülei sok emberben kialakítanak az örömhöz, nevetéshez kapcsolódó blokkokat, ami szintén ezzel a csakrával függ össze. Ha valakiben nincs jelen az öröm, az mindig a hármas csakra blokkját jelenti. A hármas csakrában tárolódik az a félelem is, hogy az ember nem felel meg a környezete számára, nem tudja azt nyújtani, ami a körülötte élőknek jó lenne. Ide tartozik az agresszivitástól való félelem is, ha az ember úgy érzi, hogy a saját agresszióját nem tudja kontrollálni, de a külső, kívülről jövő agresszivitástól való félelem is itt tárolódik.

A hármas csakraszinthez kapcsolódik a saját árnyékunktól való félelem is. Az árnyék az ember lelkének az a része, amivel nem szívesen néz szembe. Itt vannak azok a hiányosságok, gyengeségek, amelyeket az ember sokszor önmaga előtt is letagad.

4. A négyes csakraszinttel függ össze a szeretettől való félelem. Ez kétféleképpen jelenhet meg: az ember vagy attól fél, hogy őt szeretik, tehát nem bírja elviselni, ha szeretet, figyelmet, törődést kap, vagy pedig attól, hogy ő szeressen. Ez az egyik leggyakoribb félelem, amelynek a mélyén az húzódik meg, hogy az ember sebezhetővé válik azáltal, hogy megnyílik, leveti a páncélokat és a maszkokat. A szeretet ára a sebezhetőség – ha az ember mer szeretni, akkor vállalja azt a kockázatot, hogy a másik esetleg visszaél a szeretetével.

5. Az ötödik csakrához tartozik az őszinteségtől, az igazság kimondásától való félelem. Nagyon sok ember félelemből hazudik, vagyis attól fél, hogy az igazság kimondásából valamilyen hátránya származik. Ha magasabb szempontból nézzük, a hazugsággal az ember mindig csak átmeneti előnyhöz jut, mivel a valótlan állítás karmát szül (a karmának azt a típusát, amit verbális karmának neveznek), és mindig megvan a visszahatása.

6. A hatos csakrához tartozik az igazság meglátásától, megtapasztalásától való félelem. Az ember fél találkozni az igazsággal, fél szembesülni a szellemi igazságokkal, hiszen az fájdalmas, kellemetlen lehet. Magasabb szempontból az igazság igen értékes, de az embernek mégis kényelmesebb a hazugságban maradni, mint az igazságot meglátni, azzal szembesülni. Ez a szembenézés bátorságot, mély belső elhatározást és komoly törekvést kíván az embertől.

7. A hetes csakraszinthez tartozik magától a szellemtől, a tiszta szellemiségtől és a megvilágosodástól való félelem, valamint az istenfélelem. Ahogy az egyes csakra a földi világgal kapcsol össze minket, és az anyagi világgal kapcsolatos félelmek tartoznak hozzá, úgy a hetes csakra felfelé, az ég felé nyílik, így a szellemmel kapcsolatos félelmek tartoznak hozzá. A hetes szinthez tartozik a tökéletes szabadságtól való félelem is.

 

Váradi Tibor