Manócska Társulat

„A mesék írása, azok heti többszöri eljátszása, a bábok készítése mindkettőnk szívügye, így arra gondoltunk, hogy nemcsak kisebb csoportoknak, oviknak bábozunk, hanem szélesebb körben is elvisszük a mesék szeretetét a gyerekhez. Így született meg Manócska Társulat!

Utazó bábszínházunk interaktív bábelőadásokat játszik bunraku jellegű, illetve párna bábokkal. Meséinket dalokkal, mondókákkal, hangszerekkel, zenével és drámajátékokkal színesítjük, repertoárunk folyamatosan bővül.”

A bábos duett „A három galiba liba” című előadásával várja a nagyérdemű legifjabb tagjait 12 órától a Gyermekszínpadon, mely egy kacagtató mesebábjáték három libával, sok gágogással, Morzsi kutyával, nem utolsósorban pedig közös bábkészítéssel!

A bábelőadás után ugyanis a gyermekek elkészíthetik a mesében látott egyik galiba liba kistestvérét, amit természetesen haza is vihetnek magukkal ajándékba. A puha zoknibábot a legkisebbek is el tudják készíteni. A gyerekeknek csak kitömni kell majd, no meg persze életre kelteni a kis libust. Így nemcsak a mese élményével lesznek a nézők gazdagabbak, hanem egy kézzel fogható ajándékkal is!

S hogy miről szól a mese? A három galiba kisliba gondol egyet és elindul kirándulni. Barátjuk, Morzsi kutya óva inti őket, hiszen a ravaszdi róka bizony libahúst kíván. Persze számtalan kalandba keverednek még útjuk során, és hogy elkapja-e őket a róka, vagy sikerül-e megmenekülniük, az csak a mese végén derül ki. Szereplők: Gi, Gá, Gigágá, a három galiba liba, Morzsi kutya, Cili cica, Róka Rudi, Briki és Breki, a két békatestvér, Gazdasszony.

További információ: manocskatarsulat.hu

2019-04-18T13:49:25+00:00
Részletes program
Nyerje meg belépőjegyét!

ELŐADÁSOK

Prof. dr. Bagdy Emőke • Bóna László • 
Grandpierre Attila • Müller Péter • 
Váradi Tibor

SZTÁRVENDÉGEK, KONCERTEK

Szabó Ádám • Galambos Fecó• 
Egyházi Géza • Koós Réka • 
Kövi Szabolcs

GYERMEKPROGRAMOK

Galambos Fecó bűvész • Katáng zenekar • Manócska Társulat • Ametist Bábszínház • Kovácsovics Fruzsina • Rózsapiros bábcsoport

KONZULTÁCIÓK

kineziológia • asztrológia • masszázs • biológiai fogászat • Bach-virágterápia • Dr. Voll-féle állapotfelmérés • nehézfém- és allergiakivezetés • művészeti munka • homeopátia • íriszdiagnosztika

WORKSHOPOK

szépségápolás • családállítás • enneagram • gerinctorna • életútelemzés • grafológia • meseterápia • böjt és tisztítókúrák • tanulási blokkok • allergiák kezelése • szenvedélybetegségek

SZABADIDŐS PROGRAMOK

önismereti utca felnőtteknek • zenesátor • hagyományok sátra • társasjáték sátor • környezetvédelmi sátor • bűvészshow • sportpálya • zsonglőrök

EGÉSZSÉGES ÉTELEK

receptklub • ételkülönlegességek • édes és sós sütemények • vegán torták • tej- és tojásmentes fagylalt • bio pattogatott kukorica • és sok más tisztán növényi finomság

VÁSÁR, KIÁLLÍTÓK

egészséges életmódhoz kötődő különböző termékek

RAJZPÁLYÁZAT

Ez évben is meghirdetjük országos rajzpályázatunkat

VIDEÓK

Hangulatos videók idei és korábbi fellépőinkről, programjainkról

MEGKÖZELÍTHETŐSÉG

Hogyan közelíthető meg a fesztivál helyszíne?
 

 
Váltsd meg a jegyed könnyedén! – Online jegyvásárlás

Értesülj időben a Napfényes Fesztivál előadásairól, programjairól és nyereményjátékairól,
iratkozz fel az e-mail értesítőnkre!

Értesítést kérek!

Az „Értesítést kérek!” gombra kattintással hozzájárulsz, hogy a megadott elérhetőségeidre a Napfényes Élet Alapítvány tanfolyamait, valamint a termékeit és szolgáltatásait népszerűsítő hírleveleket küldjön, illetve hogy a megadott adataidat e célból kezelje. Kijelented, hogy jelen hozzájárulásod visszavonásával és a megadott adataid kezelésével kapcsolatban az Adatkezelési tájékoztatóban írt tájékoztatást elolvastad és tudomásul vetted.

A Napfényes Fesztivál együttműködő partnerei:

A Napfényes Fesztivál támogatói
Napfényes Fesztivál Menü