MintaPinty zenekar

A VAKÁCIÓ! című műsorról:
 
„Ó! Ió! Ció! Áció! Káció! Akáció! Vakáció!!!! (Ováció!)
Végre itt a nyár, a jó idő… vagy a rossz. Mindenesetre mi elindulunk egy kis zenés kirándulásra földön, vízen, levegőben (valamint a sínek között), hogy nyakunkba véve a világot, körbeutazva azt rácsodálkozzunk megannyi szépségére, úgy mint(a) madarak, szamarak, rákok és mindenféle badarságok. Megmozgatjuk lábainkat egy igazi görög táncházban, a rovarlakodalomban pedig dalra is fakadhatunk…”
 
A Mintapinty együttesről:
 
2009 végén úgy bújtunk ki a tojásból, mint a pinty, hogy megénekeljük a világnak, milyen jó is közösen, szívvel-lélekkel zenélni, és közben valami különlegeset, színvonalasat létrehozni, és mindezt átadni a számunkra legfontosabb és leghálásabb – ám egyben legkritikusabb – közönségnek, a gyerekeknek.
 
MintaPinty zenekarunk egyéni ízzel és hangszereléssel adja elő tematikus műsorait, melyekben saját szerzeményeinken kívül felcsendülhetnek mások már jól (vagy kevésbé) ismert – de általunk nagyon kedvelt – gyermekdalai is, mindig kiegészítve csipetnyi színházzal, játékkal, jelmezekkel, tánccal és nagyon sok nevetéssel – nem félve tréfát csinálni akár magunkból is!
 
Vincze-Fekete Vera – ének, zongora
György Andrea – ének, hegedű
Földes Gábor – nagybőgő, basszusgitár
Hostyánszki György – gitár, ének
Rizik „RizsA” Attila – ütőhangszerek, gitár, ukulele, herfli, ének 
 
További információ: www.mintapintyzenekar.hu
 
2020-03-10T11:10:38+00:00
Részletes program
Nyerd meg a belépőjegyed!
 

 
Online jegyvásárlás
Online jegyvásárlás
Váltsd meg a jegyed könnyedén! – Online jegyvásárlás

Értesülj időben a Napfényes Fesztivál előadásairól, programjairól és nyereményjátékairól,
iratkozz fel az e-mailes értesítőnkre!

Értesítést kérek!

Az „Értesítést kérek!” gombra kattintással hozzájárulsz, hogy a megadott elérhetőségeidre a Napfényes Élet Alapítvány tanfolyamait, termékeit és szolgáltatásait népszerűsítő hírleveleket küldjön, illetve hogy a megadott adataidat e célból kezelje. Kijelented, hogy jelen hozzájárulásod visszavonásával és a megadott adataid kezelésével kapcsolatban az Adatkezelési tájékoztatóban írtakat elolvastad és tudomásul vetted.

A Napfényes Fesztivál együttműködő partnerei:

A Napfényes Fesztivál támogatói
Napfényes Fesztivál Menü