Antropozófus orvoslás

Az antopozófus gyógyászat egy holisztikus gyógymód, amely egyaránt alkalmazza a modern nyugati orvoslás vívmányait és egy újjáélesztett, teljes emberképen alapuló ősi természetgyógyászat eszközeit. Születése a XX. század elejére tehető, és Rudolf Steiner, valamint Ita Wegman munkásságának köszönhető. Kezdettől fogva világosan megfogalmazott célja a nyugati orvoslás elismerése és helyes alkalmazása, azonban hangsúlyozza, hogy az ember működése nem érthető meg pusztán a fizikai és kémiai folyamatok tanulmányozása által. Kiemelkedő jelentőségét két tulajdonsága adja. Egyrészt a holisztikus ember- és világképének köszönhetően mélyebb megértést ad az emberi szervezet működésével, a betegségek kialakulásával és gyógyításával kapcsolatban. Másrészt különféle természetes anyagokból, speciális eljárásokkal készült gyógykészítmények széles palettáját kínálja. Ezenfelül számos különleges terápiás beavatkozást alkalmaz, mint például a ritmikus masszázst vagy a festésterápiát. Jelenleg az antropozófus gyógyászat Magyarországon kevésbé ismert, pedig számos országban – például Svájcban és Németországban – elterjedt, sokak által igénybe vett gyógymód. Fontosnak tartom, hogy itthon is minél szélesebb körben ismertté váljon ez a páratlan gyógyászati megközelítés!

Az egyéni konzultáció az antropozófus orvosnál egy hagyományos orvosi vizithez hasonlít, amely során azonban nemcsak a fizikai panaszok és tünetek, hanem a lelki folyamatok és az életút eseményei is górcső alá kerülnek. Ezek vizsgálatával kutatjuk a betegségek valódi okait, amelyek egyben a terápiás utakat is meghatározzák. A gyógyulás érdekében elsősorban természetes gyógykészítményeket és más szelíd beavatkozásokat keresünk.

Az antropozófus gyógyászat a nyugati orvoslás által leírt valamennyi tünetre és betegségre törekszik gyógyírt kínálni!

Szeretettel várom!
dr. Babics Júlia
belgyógyász, antropozófus orvos, böjttanácsadó


Fontos! A konzultációkra a helyszínen előzetes bejelentkezés szükséges a Jelentkezési Pultnál. A délelőtti konzultációkra 9 órától, a délutáni konzultációkra pedig 13 órától lehet jelentkezni! A korlátozott számú résztvevői helyet a jelentkezések sorrendjében osztjuk ki, és annak érdekében, hogy minél több érdeklődő juthasson be valamely szakemberünkhöz, minden látogatónk legfeljebb egy konzultációra tud bejelentkezni.
A konzultációk ingyenesek, a fesztivál belépőjegyén felül nem kell értük külön fizetni!

2018-04-26T06:42:18+00:00
Részletes program
Nyerd meg a belépőjegyed!
 

 
Online jegyvásárlás
Online jegyvásárlás
Váltsd meg a jegyed könnyedén! – Online jegyvásárlás

Értesülj időben a Napfényes Fesztivál előadásairól, programjairól és nyereményjátékairól,
iratkozz fel az e-mailes értesítőnkre!

Értesítést kérek!

Az „Értesítést kérek!” gombra kattintással hozzájárulsz, hogy a megadott elérhetőségeidre a Napfényes Élet Alapítvány tanfolyamait, termékeit és szolgáltatásait népszerűsítő hírleveleket küldjön, illetve hogy a megadott adataidat e célból kezelje. Kijelented, hogy jelen hozzájárulásod visszavonásával és a megadott adataid kezelésével kapcsolatban az Adatkezelési tájékoztatóban írtakat elolvastad és tudomásul vetted.

A Napfényes Fesztivál együttműködő partnerei:

A Napfényes Fesztivál támogatói
Napfényes Fesztivál Menü