Közel kerülni – tudatos felkészülés a szülés csodálatos eseményére

Az ember, és így a várandós anya felépítését is a test-lélek-szellem egysége jellemzi, ezért fontos, hogy a várandósság és a szülés során is mind a három részünkkel foglalkozzunk, gyógyítsuk. A legtöbb nőben ott él a vágy a természetes, háborítatlan szülés iránt, ez azonban számtalan kérdést vet fel. Hol, hogyan és mikor szüljünk, hogy ez minél inkább beteljesüljön? Kik segíthetnek ebben nekünk? Mit jelent a biztonság, az intimitás és a bizalom a szülés alatt? Hogyan készüljünk erre a szép eseményre? Többek között ezekre a kérdésekre keressük a választ három dúla vezetésével, ugyanakkor együtt, egymást segítve.

Kiknek szól ez a workshop?

  • akik már szültek, vagy éppen most várandósok;
  • gyermekvállalásra készülő pároknak;
  • azoknak a nőknek, akik szeretnének gyermeket szülni, illetve azoknak a férfiaknak, akik érdeklődnek a gyermekvállalás iránt
  • mindenkinek, akit érdekel a szülés-születés témaköre

Szeretettel várunk:
Tonka Anna, Bödör Zoltánné, Pálffy Zsuzsanna
dúlák


Fontos! A workshopokra a helyszínen előzetes bejelentkezés szükséges a Jelentkezési Pultnál. A délelőtti workshopokra 9 órától, a délutáni workshopokra pedig 13 órától lehet jelentkezni! A korlátozott számú résztvevői helyet a jelentkezések sorrendjében osztjuk ki, és annak érdekében, hogy minél több érdeklődő juthasson be valamely workshopunkra, minden látogatónk legfeljebb egy workshopra tud bejelentkezni. A workshopok ingyenesek, a fesztivál belépőjegyén felül nem kell értük külön fizetni!
A workshop pontos időpontját a részletes programban találja.

2019-05-10T13:12:18+00:00
Részletes program
Nyerd meg a belépőjegyed!

ELŐADÁSOK

Prof. dr. Bagdy Emőke • Bóna László • 
Grandpierre Atilla • Müller Péter • 
Váradi Tibor

SZTÁRVENDÉGEK, KONCERTEK

Szabó Ádám • Galambos Fecó• 
Egyházi Géza • Koós Réka • 
Kövi Szabolcs

GYERMEKPROGRAMOK

Galambos Fecó bűvész • Katáng zenekar • Manócska Társulat • Ametist Bábszínház • Kovácsovics Fruzsina • Rózsapiros bábcsoport

KONZULTÁCIÓK

kineziológia • asztrológia • masszázs • biológiai fogászat • Bach-virágterápia • Dr. Voll-féle állapotfelmérés • nehézfém- és allergiakivezetés • művészeti munka • homeopátia • íriszdiagnosztika

WORKSHOPOK

szépségápolás • családállítás • enneagram • gerinctorna • életútelemzés • grafológia • meseterápia • böjt és tisztítókúrák • tanulási blokkok • allergiák kezelése • szenvedélybetegségek

SZABADIDŐS PROGRAMOK

önismereti utca felnőtteknek • zenesátor • hagyományok sátra • társasjáték sátor • környezetvédelmi sátor • bűvészshow • sportpálya • zsonglőrök

EGÉSZSÉGES ÉTELEK

receptklub • ételkülönlegességek • édes és sós sütemények • vegán torták • tej- és tojásmentes fagylalt • bio pattogatott kukorica • és sok más tisztán növényi finomság

VÁSÁR, KIÁLLÍTÓK

egészséges életmódhoz kötődő különböző termékek

RAJZPÁLYÁZAT

Ez évben is meghirdetjük országos rajzpályázatunkat

VIDEÓK

Hangulatos videók idei és korábbi fellépőinkről, programjainkról

MEGKÖZELÍTHETŐSÉG

Hogyan közelíthető meg a fesztivál helyszíne?
 

 
Online jegyvásárlás
Online jegyvásárlás
Váltsd meg a jegyed könnyedén! – Online jegyvásárlás

Értesülj időben a Napfényes Fesztivál előadásairól, programjairól és nyereményjátékairól,
iratkozz fel az e-mailes értesítőnkre!

Értesítést kérek!

Az „Értesítést kérek!” gombra kattintással hozzájárulsz, hogy a megadott elérhetőségeidre a Napfényes Élet Alapítvány tanfolyamait, termékeit és szolgáltatásait népszerűsítő hírleveleket küldjön, illetve hogy a megadott adataidat e célból kezelje. Kijelented, hogy jelen hozzájárulásod visszavonásával és a megadott adataid kezelésével kapcsolatban az Adatkezelési tájékoztatóban írtakat elolvastad és tudomásul vetted.

A Napfényes Fesztivál együttműködő partnerei:

A Napfényes Fesztivál támogatói
Napfényes Fesztivál Menü